2013. január 10., csütörtök

Villango textilek - előkészítve a varráshoz

Amikor elkezdtem a  tervezést, tudtam, hogy varrásban is azt az elvet fogom vallani, mint az életem más területén. Fontos az egészségünk, környezetünk védelme, és ez az odafigyelés rányomja a bélyegét mindenre, ami csak a  kezem ügyébe kerül.
Megvásároltam a Villango textileket, és ragaszkodtam hozzá, hogy mindegyik megjárja a mosógépet, hiszen a gyárból míg eljutott hozzám ki tudja miken ment át. Na és mivel gyermek részére varrunk belőle ruhákat, így fontos, hogy tőlem már úgy kerüljön a kis szekrényükbe, hogy tudom, lelkem van a textileken.
Így az első dolog ami történt velük, hogy mosásba kerültek,  na de nem mindegy mivel mosom őket. A gyerekek számára fontos hogy ruhájukat olyan mosószerrel mossuk ami természetes, hipoallergén. Nem is eshetett másra a választásom, mint a L'ARBRE VERT termékeire, amelyek növényi szappannal készültek, hipoallergének és érzékeny bőrön tesztelték őket. Van kifejezetten babáknak készült termékük is, de az egyszerűbb mosószerük is csodás, kíméletes, tisztít és jó illata van.



...és amitől jó ez a mosószer:

A L'Arbre Vert termékek kifejezetten növényi eredetű alapanyagokból készülnek. Egy termék sem veszélyes, illetve nincs kockázati tényező.
- Glikol éter-, ftalát- és festék mentes összetétel
- Hipoallergén termék, mely minimálisra csökkenti az allergia kialakulásának veszélyét
- Hipoallergikus vizsgálatok bizonyítják, hogy a terméket érzékeny bőrűek használhatják
- Újrafeldolgozható és újrahasznosítható csomagolás, könnyű újratöltés
- állatokon nem tesztelt formula
- Víztisztító tartályokkal kompatibilis

Az utántöltő használatával hozzájárul a vízszennyezés, a hulladék és az energiafogyasztás csökkentéséhez.

Használati utasítás
Gépi mosáshoz 4/5 kg ruha töltethez 1/2-1 kupaknyi mennyiség a ruha szennyezettségétől függően.
Féltöltethez a mennyiség felét adagolja a mosáshoz

Kézi mosáshoz a feltüntetett mennyiséget ossza el kettővel, majd azt higítsa fel 5 liter vízben.

Érzékeny illetve sérült bőr esetén használjon gumikesztyűt

Összetétel
Több mint 5%, de kevesebb, mint 15%: anionos felületaktív anyagok, nemionos felületaktív anyagok, szappan. Kevesebb, mint 5%: illat

Praktikus tanácsok
- A foltok eltüntetéséhez használja a L'Arbre Vert mosás előtti folttisztító géljét
- Használja a L'Arbre Vert vízlágyítóját, ha szükséges.
- Alternatív megoldásként használhatja a L'Arbre Vert mosóporát is.
- Válogassa külön a ruhákat (szín, szennyezettség mértéke, szálak típusa szerint)
- Kapcsolja mosógépét teljes terhelésre, vagy használja a féltöltet funkciót.
- A túladagolás elkerülése érdekében pontosan kövesse az adagolásra vonatkozó előírásokat.
- Ruháit alacsony hőfokon mossa



Gyönyörű gyerekszobák - INSPIRÁCIÓKÉNT

Bár ha kinézek az ablakon minden havas, de a naptár szerint közeleg gőzerővel a tavasz, már alig várom....és sokan tavaszra időzítik a lakás, ház, szobák, na és a gyerekszobák felújítását, építését. :)
Most gyerekszoba inspirációkat hoztam, minden kép alá leírom melyiket miért szeretem, hova, kinek ajánlom. A lakberendezés a ruhák mellett a  másik csücske a szívemnek. :)


Az installációk óriási kedvenceim. :) Mint például ez a papír rózsákból álló. Hát nem gyönyörű? Bármelyik kislány örülne neki. A papír rózsákhoz hasonló ágyneműminta csak hab a tortán. ;)

A pasztell színek mindig is divatban voltak, a natúr fa bútorokkal párosítva pedig igazi vidéki hangulatot varázsolhatunk a  gyerekszobába. A csipke csak lágyít az egészen, a kézzel készített nyuszifigurák pedig a szülők odafigyelését dicsérik. ;)


A Villango márka keretein belül aranyos textil állatkákkal és szép akril festményekkel is találkozhatsz, melyek szuperül illenek gyerekszobákba. ;-)
Íme a facebook oldalam, de kedvcsinálóként találsz képeket és állatkákat amik az én kezem munkáját dicsérik, itt:









Az erdő szerelmese lehet az a gyerkőc, aki ebben a  szobában lakik. ;) Hogy fiú-e vagy lány azt nem tudni,a  színek uniszexek, és hát miért is kéne rózsaszínnek lennie egy őzikének? :) Észrevettétek a kis kék polcon csücsülő rókát? A részletek is fontosak. ;)

Lapozz tovább a sok sok gyönyörű GYEREKszobáért!!!! :)

2013. január 5., szombat

Ötletek ékszerek tárolására ;)

Ha már túl sok az ékszered és csak kallódnak a  fiókjaidban és a polcaidon, akkor ezek a tartók remek megoldást kínálhatnak. :)
A legtöbbet te magad is elkészítheted. A lényeg hogy rendszert alkotva tárolhatod ezek utána  becses nyakba, karra és fülbe valóidat. ;)






Lapozz tovább......

Különleges kézzel készített amerikai textilbabák :)

ETSY-na bukkantam rá ezekre a fura kis lényekre. :) Az amerikai tervező Nichol Brinkman tényleg egyedit alkotott, nem az a tipikus teddy maci stílus. :)



Lapozz tovább.......

2013. január 4., péntek

Interaktív Hisztimesék :)

Az ajándékozásról most egy ideig hallani sem akarunk...gondolom én. :) Kivéve ha szülők, nagyszülők, nagynénik vagy nagybácsik vagyunk. :) Mert egy gyereknek bármikor lehet, kell, szabad. Ajándékozni.

Már Karácsony előtt felfigyeltem egy új IPhone alkalmazásra, és gondoltam most szóvá is teszem, hiszen rengeteg szülőnek van már ilyen készüléke, és ez a mostani kis alkalmazás nagyon hasznos és aranyos.
Na és ez nem más, mint hangoskönyv IPhone-ra applikálva. Persze nem is akármilyen, hanem mesekönyv. A Hisztimesék Berg Judit fejéből pattantak ki. :) A hangoskönyv pedig Ónodi Eszter és Ördög Nóra hangján elevenedik meg.
Utazáskor igazán jó szolgálatot tesz majd.......letölthető INNEN, nagyon jó kis áron. ;)


Elkezdődött...... :)

Január 2, nekem is munkanap már. :) Elkezdtem készíteni a tavasz/nyári gyerekkollekciót, fogok kitenni képeket a munkafolyamatról, és majd a végeredményről is. ;) A kollekcióban végigviszem a "madár és egyéb dolgok a cica gyomrában"- témát. :)


2012. december 31., hétfő

Isteni finom BRIÓS

Egyszerűnek tűnő édességet hozok, amit elkészíteni annyira nem egyszerű. Na jó, annyira nem is bonyolult, mindjárt meglátjátok, de az hogy 3 órán keresztül készül, eléggé próbára teszi az idegeimet. :)
Éppen ezért javaslom hétvégén, már délelőtt elkezdeni.


Sokszor nem bírok magammal, és az olvasott receptet átírom kedvem szerint. Általában ezeket a próbálkozásokat siker koronázza, de van hogy mellényúlok. Pl ha a recept azt írja hogy friss élesztőből kell 3 deka, azt tartsuk be és ne szárítotthoz nyúljunk mert csak az van otthon. Na így hozzá se kezdjünk. Én megtettem, pár nappal ezelőtt, és hát a kukában landolt az egész. :-/ 3 deka friss élesztő, vagy semmi.

Lapozz tovább a receptért és a fázisfotókért. ;-)

2012. december 30., vasárnap

Paradicsomleves - kicsit másképp

Vasárnap van. A húslevesek ideje. Én legalábbis így nőttem fel, édesapám nagy kedvence a húsleves, és mivel muszáj volt minden vasárnap ezt enni, nem is nagyon szerettem. Persze mióta kirepültem otthonról, és akkor eszem amikor akarok, már sokkal jobban szeretem. :) Enni. Csinálni nem igazán, pedig állítólag  a legkönnyebben elkészíthető leves.

Na nem baj, én ha húsról van szó, maximum a tárkonyos csirkeragulevesig megyek el.
És bár ma hiába van vasárnap, hús nélküli nagyon egyszerű levessel jöttem, ez pedig a paradicsomleves. :)

Nagyon szeretjük, szeretem.....az elkészítése pedig tényleg pofonegyszerű.


Lapozz tovább a receptért és a fázisfotókért. ;)

Gizi Karácsonyra kislányt kapott :)

Nagy nagy öröm történt, hisz megérkezett hozzánk Lujzi, Gizi kislánya. Lány lett, de biztos fel fog próbálni fiú ruhákat is amint készül. ;)
Még neki is Karácsony van, tehát még pihen, de januártól nagy munkában lesz Ő is.




Gizi baba munkába állt ;-)

A mai napon fotóztam a nyakláncaimat....de immár Gizi nyakában. :)
Ezek még a 2012 AW kollekció darabjai, de már készülnek a 2013 SS példányok. ;)